Ma voltunk varratkiszedésen, melynek során a doki 4 apró varratot eltávolított a térdemből, majd megpungálta... Minden. Egyes. Alkalommal. Megpungálja. Akivel csak beszéltem, senkitől sem hallottam, hogy megpungálta volna a térdét, vagy - ami azt illeti - bármijét, ezért úgy gondolom, valami VIP-féle lehetek vagy csak egyszerűen nehezen tudja kimutatni az érzelmeit a doktor úr. :)
Ezt követően anekdotázott egy kicsit, ahogy szokott, ami tök aranyos tőle. Ennek során került szóba, hogy azt a fajta graftot, amit nekem csinált (hamstring) nem szabad az első hetekben nagyon piszkálni, mert könnyen megnyúlhat.
Sajnos a térdgépen való élvezkedéseim közepette én a fejembe vettem, hogy a köcsög gép nem nyújtja ki eléggé a lábamat nyújtáskor, ezért a páromnak, aki ilyenkor - szerencsétlen - a felnőtt felügyeletet ellátja mellettem, jól meghagytam, hogy állítsa a nyújtást -5 fokra, hadd nyúljon az a térd.
Mint kiderült, ezt nem kellett volna.
Mert nyújtani nem szabad csak hajlítani. Amit amúgy nem értek, mert hogy ha egy szalagot az egyik irányba rángatok-nyújtogatok, akkor az sztem a másik irányba is lazább lesz, de mindegy, nem értek hozzá.
Nagy baj nem történt, nyugtatott meg a doktor úr, ennyi idő alatt még nem megy tönkre a dolog.
Megnyugodtam (nem).
Most ezen parázok ezerrel, hogy mi van, ha túlnyújtottam a még nem is létező (merthogy gyakorlatilag még halott) szalagomat ,és elbasztam az egészet, csinálhatjuk újra.
Én ilyen elbaszott paragép vagyok, egy félőlény (copyright Nógrádi Gábor), ha nincs min aggódni, akkor csinálok magamnak.
Mindenesetre mostantól kezdve megfogadtam, hogy semmi körülmények között nem nyújtom ki a térdem, amíg orvosi engedélyt nem kapok rá. Felőlem úgy is maradhat behajlítva örök időkre, legfeljebb behajlított lábbal futok, sőt permanensen kilencven fokban. Kicsit nehéz lesz, de megoldom. Merthogy a kilencven fok az szabad.
(Azon elmélkedtem már, ugye, hogy a kilencven fok az a sport-, trauma- és ortopédsebészek Szent Grálja. Ez a megszállottságuk olyan szintű, hogy szerintem nyugodtan lehetne ez a 4. főtétel, hogy minden magára hagyott térd a kilencven fokba törekszik, és ha azt eléri, akkor ott nyugalomban van addig, amíg külső erőhatás nem éri.)
(Családi körben egyébként azt mondtam, hogy engem már az sem érdekel, ha szar lesz a térdem, én ezt még egyszer nem csinálom végig, de ez csak pillanatnyi kiborulás volt, múló szeszély. Csak megráztam magam, és mehet tovább. Hiszen mindenki tudja, hogy a térdműtét már a hobbim. Ha nem az volna, miért műttetném meg minden évben legalább egyszer, néha többször is? Esküszöm neked, van, aki már ezt gondolja.)
Amúgy elvagyok, nyűglődök, unatkozok. Nehezemre esik folyton feküdni, és "nem csinálni semmit". Fáj is még persze.
(A jó oldala, hogy volt időm megnézni egy pár filmet, amire amúgy nem lett volna időm. Call Me By Your Name, RAW, Novitiate... Jó filmeket, amiket már csak azért sem tudnék megnézni, mert a családomra (páromra) nem kényszeríteném rá. Sajna egyedül vagyok a filmes (és egyéb) ízlésemmel, és beletörődtem, hogy ez valszeg már így is marad. Olyan filmeket nézek, amiket kevesen, és nem nézek olyanokat, amiket sokan. Lehet ezt sznobizmusnak hívni, de az a helyzet, hogy a tömeg gyártott, 100% műanyag filmek nem szórakoztatnak, kínlódva ülöm csak végig, akkor meg minek.)
Most ennyi. Majd írok, ha lesz valami fejlemény.
Addig lehet fogadásokat kötni, hogy mikor fogom levizelni a térdrögzítőt.